Első találkozásom a Reikivel
1995-ben túl voltam 3 alkoholmérgezésen, s három öngyilkossági kísérleten. Katona voltam, mikor lehetett Tomasz Mannt, John Steinbeck-et, József Attilát olvastam. Egyedül egy ezredben, így jellemezném helyzetem. Lázadtam s széllel szembe pisiltem. Egy ébredező deviáns, nagy terveket szőve, önmagát keresve, az Indiántánc refrénje fülembe csengve vitt egyre mélyebbre, s mélyebbre fájdalmas transzomba. Barátaim, a füvek, fák, bokrok, szarvasok, vastag regények. Emberek közt éltem, de lassan elszigetelődtem.
Őrjítő gondolatok, mardosó érzelmek, álmos köddé váló remények. Ragacsos érzelmek, szótlan borostás hetek, fenyítések. Tompa fények, értéktelen percek órákká nyúlva. Így ment a daráló, üveges szemmel léptem át, esténként merev részeg körlettársaim. Reggelenként néha felettem alvó katona társam, nagyokat szuszogva engedte útjára, kicsiny ejtőernyős magvait.
Néha ordítottam, toporzékoltam, mindhiába. Remegő, rángó arcomon kövér könnyek csúszkáltak, enyhülést, könnyebbülést keresve. Se alkohol, se egyéb más csodaszer – nem segített semmi se. Agyhalott állapot, a szívem is már alig dobogott. Őrjítően vágytam hogy végre történjen valami. Valami ami újra feléleszt. Ami igazán élővé tesz. Büntetések, elzárások után jött egy eltáv. Feljöttem Pestre, csak róttam a km-eket, faltam a kirakatokat, zombin bámultam égő szívvel a csajokat. S egyszer csak megláttam őt. Mosolyogva erőt sugározva rám köszönt.
Reiki … ez volt a címe. Egy könyv a kirakatban.
Azt éreztem hogy az enyém kell hogy legyen. Fájt az ára, pontosabban az, hogy nem tudtam megvenni. Átfutott rajtam a gondolat hogy kérjek, megálltam az utcán, s kértem, kéregettem őszintén, sok embernek meg döbbenést okozva hogy mire kell. Magamban egyik részem szégyellte, a másik sürgetett, hogy minél előbb a kezemben tartsam a könyvet.
Fél óra múlva sikerült, zsebemben ott csörgött a vételár, s így, hónom alatt ott lapult drága kincsem immár. Melegítette testem, néha kivettem utam során, hogy megnézzem mitől ilyen meleg. Sugárzott, s akkor még nem értettem, hogy mitől vagy hogy miért. Testemben szétáradt egy különös Erő, bizsergés. Három órát tartott az utam vissza a laktanyába. Pezsdítő izgalmas érzés volt. Olyan volt a mögöttem hagyott egy év, mint egy szürke film, illetve fekete fehér. Most viszont színessé vált minden. Olyan mint amikor a táj hosszú tél után hirtelen rügyet bont, s minden kivirágzik. Fagyott szívemben új remény ébredt.
Úgy éreztem, életemben új fejezet kezdődik. Időre beértem a laktanyába. Piaszag enyhe hányás szaggal keveredve jelölte előttem, a körletbe vezető utat. Némám vettem tudomásul a körletben dúló háborúkat, néhány pofont kiosztva visszaszereztem ágyamat. Könyvemet, gyöngyszememet, mellkasomhoz szorítva csodás álomba szenderültem, útitársaimtól a rémálmoktól immár hosszú, hosszú idő után először megszabadulva, egy csodás álomba, jövő képbe merültem. Reiki, Reiki, reiki, reiki………………