Egymásra figyelés
Még a kiköltözés előtt történt. Rendszerint két okból is a panelházunk elé állok az autómmal, olyan helyre, ahol senkit nem zavarok, de nem a parkolóba, nehogy ráessen a kicsit öreg Suzukimra egy gally a viharban a park fáiról (idén lesz 15 éves az én ’Ferrarim’, már öreg hölgynek számít). Az egyik ok, bevallom, a kényelmesség, hogy reggel csak kikanyarodom, a másik pedig az, hogy este 8-9 felé már nem szokott hely lenni a parkolóban, mikor hazaérek.
Tegnap ugyanígy tettem. Elég beteg voltam aznap, jártányi erőm sem volt. Amikor kiszálltam, egy idős hölgy szomszédom lógott ki épp az ablakon (mustrálva a környék történéseit, régi jó szokás szerint, nehogy lemaradjon valamiről 🙂 ) és elég bizarr hangnemben szólt hozzám azt firtatva, mi a lópikuláért nem állok máshova. Mert neki emiatt koszos lesz az ablaka és sokat kell takarítani (nyilván nem az ablak alatt álltam, kb. 1,5 méterre tőle légvonalban), meg érzi a bűzt és különben, s mit gondol mindenki.
Elmondtam neki, hogy elnézést, de most sietek francia órára, majd elállok később, de ha már kérdezi, elmondom, mi az oka, öreg autó, ha összetörik, már nem éri meg megcsináltatni és hogy este már nincs hely, stb. Hát nem sikerült megnyugtatnom… Rohannom kellett volna, erre belekezdett a második körbe, hogy a tárolóban is zavarják az üres dobozaim (amit a garancia miatt tartottam meg), tegyem máshova. Első blikkre kicsit ideges lettem, betegen kevesebb is az ember türelme, meg hát mindenki használja a tárolót, én csak kis részét ráadásul, azt is rendezetten.
Aztán néhány pár másodperc alatt rájöttem 2 dologra:
- Ő csak figyelemre vágyik, hogy legyen kihez szólnia és meghallgassák a baját.
- Neki az okozza a boldogságot, ha én onnan elállok. Mindegy, ha fél óra múlva más áll ugyanarra a helyre, de neki most EZ jelenti a boldogságot.
Vettem egy nagy levegőt, és mondtam neki, elnézést kérek, megteszem, amit lehet, ha tudok, máshova fogok állni, a dobozokat meg átnézem, és ha tényleg rossz helyen van, átrakom vagy kidobom. Ezzel visszaszálltam a kocsiba és elálltam egy másik helyre… Hát, az a hálát, amivel rám nézett… 🙂 minden ellenségeskedés lebomlott, teljesen megváltozott az arca, a vonásai meglágyultak… 🙂 Megérte… 🙂
Az emberek sokszor csak figyelemre és megértésre vágynak. Ha törődünk velük, igazán, szívből, hálásak. Ezért vagyok én jóban sok idős emberrel körülöttem a lakóhelyemen, szomszéddal, garázstárssal, gondnokkal, takarítónővel (mind az unokájának tekint szinte), vagy a takarítónőkkel és a biztonsági emberekkel a munkahelyemen. Egyenlőként kezelem őket és figyelek rájuk, nem tartom rangon alulinak, ha a takarító hölgynek előre köszönök reggel, vagy a biztonsági őrrel elbeszélgetek, hogy van ő és a családja. Mindegy, nem fényezem magam…
Egyszóval szerintem mindenki vágyik egy kedves szóra, 1-2 perc koncentrált, csak neki szóló figyelemre, szeretetre. Még a szőrösszívűnek tűnő emberek is. 🙂 És mindenkinek más jelenti a figyelmet és a boldogságot. 🙂 És a támadás vagy az ellenséges viselkedés mögött sokszor csak egy segélykiáltás van: kérlek vegyetek észre, hallgassatok meg, értsetek meg, tiszteljetek! 🙂 Nekünk, akik ennyit dolgozunk magunkon, már a kezünkben van az eszköz, hogy ezt észrevegyük! 🙂 Jó tapasztalást! 🙂